Ez a technika 2004 April 22
Posted by tibu in : , add a commentMúlt hétvégén (ápr. 17-18.) a II. Baranya Kupát tartották Komlón (RTE bajnoki futam). Mivel sikerült összeszedni a Suzit csütörtök éjszaka (a péntek éjszakai teszteléskor e futómûvet elég rendesen elnyomtuk), így szombat reggel frissen és üdén (reggel fél 6-kor) indultunk Komlóra egy Toyota Hiace-szel, tréleren Suzi, János + én és 3 egy háromfõs szervízcsapat. Idõben odaértünk, itiner, pályabejárás.
A pálya nagyjából jó volt, csak kicsit dzsuvás, mint Nagyvelegen, de azért szépen felírtuk. Késõdélután rajtszámosztás (kicsit megkésve, mivel a rendezõgárda valamit leresetelt), majd bejártuk a prológ területés. A prológ a helyiek örömére a fõutcán lett megrendezve, szlalom az aszfalton meg egy kis murva egy parkolóban, az aszfalt ráadásul oda-vissza. Izgatottan ültünk a kocsiban, hiszen fordított sorrendben történt az indítás, így az elõfutók és a Trabantok után rögtön mi következtünk. Vittünk sz*r gumikat is, de mivel úgy ítéltük meg, hogy az a kevés murva, ami lesz nem szedi szét a kocsit, így a slickekkel mentünk. Jó döntés volt, a kocsi tapadt az ívekre, mint a vonat a sínre. Abszolútban is nagyon jó idõt mentünk, pontos végeredményt nem tudok, de szerintem abszolút 10-ben voltunk. A parc ferme beállás elég késõn történt meg egy kis szervezetlenség miatt, így vacsorázni is csak 10 után tudtunk, a szállásra meg 11 körül érkeztünk jó kis kevergés után.
Másnap reggel idõben indultunk, és örömmel tapasztaltuk, hogy nem esett semmi csapadék, így valószínûleg a pálya is felszáradt. Ez így is történt az erdõs-fás részek kivételével. Az elsõ gyorsunk sikerrel zárult - végig mentünk. Idõben sem lett rossz, nem maradtunk le a csoporttól (N1), együtt volt mindenki, 10mp-en belül, a lemaradásunk is csak 2 technikás kanyarnak tudható be - de hát tapasztalat nélkül azért ez sem rossz eddig. Aztán jött a másik pálya, a második gyors. János annyira megérezte a kocsit, hogy csoport elsõ idõt futottunk, még a tavalyi bajnokot is vertük. A harmadik gyorsot már úgy kezdtünk, hogy javítanunk kell rendesen az elõzõ idõhöz képest, a kezdet nem is volt rossz, de az egyik fordító után a kocsi nem pörgött fel, csak vánszorgott. Leálltunk, próbálgattuk, de sehogy sem akart 2000rpm fölé menni a fordulat, és a telefonos segítségtõl sem lettünk okosabbak. Mivel nem akartunk a pályán maradtni egész nap, így úgy döntöttünk, hogy ha lassan is, kivánszorgunk a pályáról. Az átlagiudõhöz képes 5 perccel késõbb értünk a célba, de már ott voltunk, és reménykedtünk, hogy a szervízcsapat tud valami olyat mondani, amitõl beindul a kocsi. Az etap szerencsére lejtõs úton vezetett, így akár 80 km/h-ra is begyorsultunk, tûrhetõ idõ alatt értünk Komlóra, ahol egy motorleállítás után újra beindult az autó, felpörgött és brummogott rendesen. Kocsiba be, 1-esbe be, ablakot le… 150-el száguldottunk a következõ idõellenõrzõ pontig, hogy ki ne késsünk, és épp idõre be is értünk. Az öröm tartott vagy negyed óráig, amikoris rajt után a 2. kanyarban újra beállt a kocsi a 2000-es fordulatra. A szerencse itt is velünk volt annyira, hogy a kezdeti emelkedõk után csak lejtett a pálya, így kigurulhattunk, de az idõ természetesen már nem számított. Mivel ezután szervízpont következett, abban reménykedtünk, hogy ha visszaérünk, akkor a fél óra szervíz alatt megtalálhatjuk azt a banális hibát, ami miatt nem megy az autó. A fél óra szervízidõt még van fél órával megtoldottuk, addigra kiderült, hogy a légmennyiségmérõnk ment tönkre, és mivel nem mért, az injektor nem adott elég üzemanyagot a motorba. Itt be is fejeztük a versenyt, pedig nagyon jól indult. Azért nem keseredtünk el, az elkövetkezõ hónapban majd minden hétvégén lesz valamilyen futam, valamelyiken már csak végig tudunk menni!
minolta 1100l cover open problma 2004 April 16
Posted by tibu in : , add a commentWindows XP alatt a Minolta 1100L azt jtsza, hogy egy-kt oldal nyomtatsa utn Cover open hibazenettel lell. A jelensget orvosolni lehet gy, hogy az ember kikapcsolja a nyomtatt s vissza, de ez hossz tvon nem dvzt. A Minolta Magyarorszg a problmra a kvetkezket javasolta, s eddig gy tnik, hogy be is vlt:
- bekapcsolsi sorrend (elszr a szmtgpet, aztn a nyomtatt)
- drivert teleptse (a minolta honlapjrl)
- a portoknl ki kell trlni a PW2 s PW3 portot, ttenni a nyomtatt LPT1-re, alkalmazni, majd visszatenni PW1-re
Eddig ez mkdik.
Ui: Na, pont most halt be megint. Akkor mg sem megy.
—
English version:
The Minolta 1100L laser-printer produces under Windows XP a Cover open error message. It can be cured by switching off and on the printer, but this isn’t a solution for long. Minolta Hungarygave the following solution and until now it works:
- first switch on the computer, after that the printer
- install the latest xp driver from Minolta
- erase from Ports PW2 and PW3, select LPT1 and apply, select PW1 apply and ok
Now it should be working ok.
PS: It died again so it isn’t the best solution too…
Minden 2004 April 14
Posted by tibu in : , add a commentMegint nincs idõm blogolni. Nem mintha annyi idot venne el, inkabb egyszeruen nem jutok el odaig a millio mas dolog kozt, hogy irjak valamit. Most is epp egy kis holtido van, es a t3-rol irok egy keveset. (Livi nagyon keszul valami kajaval, ld. nevnap)
Ha mar kajanal tartunk, utolert a vegzet - raaltam egy merlegre. 80kg-nal leugrottam. Eddig meg sosem csinaltam ilyet, de ideje egy kis fogyokuranak (nevezzuk inkabb egeszseges taplalkozasnak).
Mult penteken Vili (lasd: A nagy Õ) hazajott forgatni, es jott Aniko is (ld. Õ az igazi nagy Õ, tovabba Valo vilag akarhany) Nem mintha vmelyik musortol odalennek, de szeretek uj embereket megismerni, ugyhogy Anikoval valo megismerkedesem is erdekes volt. Tok jo.
Szombat-vasarnap Komlon RTE rallye, remelhetoleg vegigmegyunk mar a palyan. Holnap Kiskunlachazara megyek, kiprobalom Asi uj autojat (asszem Mitsubishi Evo VII). Kepek es video majd jon.
Hetfon lezajlott a szokasos husveti locsolas - jo volt, egy csomo helyen jokat beszelgettunk csak a masnapi emesztessel volt megint gond. Hajra az aranyer!
Na, mara ennyi.
Rallye SMS 2004 April 8
Posted by tibu in : , add a comment
Az szezonnyitó egri ralira (Start Autó Rallye) 3 szolgáltató is eredményértesítõ szolgálatást indított. Mindegyik egy kicsit más, úgyhogy itt leírom, hogy melyik mit tud (megfigyelhetõ a rallye/rally/rali szó különbözõ írásmódja):
Rallye SMS - Rallye Online / it Aréna
Tartalom: Idõeredmények gyorsonként - abszolút, csoport, géposztály, junior, versenyzõ; hírek
Versenyek: MNASZ Rallye OB I. oszt.
SMS: 90/676-220 (RALLYE, további kulcsszavak az sms.rallye-online.hu oldalon)
Elérhetõ hálózatok: Pannon GSM (folyamatban a többi is)
Díja: 500 Ft (400 Ft + ÁFA)
Egyéb: Egy emelt díjas SMS küldésével az adott napon idõeredményeket vagy híreket kapsz azonnal minden gyors után. Az adatokat a versenyek hivatalos idõmérõje szolgáltatja. A tartalom talán itt a legjobb, de figyelem, mindkét napra regisztrálni kell külön!
Ralieredmény-értesítõ - Pannon GSM
Tartalom: Hírek és eredmények
Versenyek: MNASZ Rallye OB I. oszt.
SMS: 90/626-300 (REG)
Elérhetõ hálózatok: Pannon GSM (folyamatban többi is)
Díja: 475 Ft (380 Ft + ÁFA)
Egyéb: Egy emelt díjas SMS elküldésével a következõ futam egész ideje alatt (2 nap) abszolút eredményeket és híreket kapsz SMS-ben. Nagyjából 2 gyorsonként közölnek híreket.
Rally SMS - Westel
Tartalom: Hírek, idõeredmények 30 napon keresztül
Versenyek: MNASZ Rallye OB I. oszt.
SMS: 90/635-972 (RALLY)
Elérhetõ hálózatok: Westel, Pannon GSM
Díja: 500 Ft (400 Ft + ÁFA)
Egyéb: Egy emelt díjas SMS küldésével 30 napon keresztül, de fõleg a bajnoki futamokon idõeredményeket és híreket kapsz. Nagyon sok SMS-t küldenek az idõjárásjelentéstõl kezdve az esti “jó éjszakát”-ig.
Mikor elfogy az olaj
Posted by tibu in : , add a commentMásodik rallye versenyünk másfél hete volt Nagyvelegen, az 1000jó kupa keretében. Szombaton pályabejárás (nem edzés) ugyanazon az útvonalon, oda vissza mentünk 3-3-szor. Minden ok, már éreztünk a pályát, bár esett az esõ és minden csupa dzsuva volt. Másnap száraz reggelre ébredtünk, örültünk is, hogy kicsit gyorsabban lehet majd menni. Ablak le, autóba be… Start, még 200m után is ment a kis Suzi. Elkerüültük az árokba esett Andrew-ékat, aztán egy emelkedõn el kezdett kínlódni az autó, valószínûleg már le is állt az egyik henger, de hát “tapasztalt” ralisokként simán mentünk tovább, mire az emelkedõ tetején - paff - teljesen leállt a kocsi. Ennyi volt. A kartervédõn látszott, hogy folyik az olaj. Arra gyanakodtunk, hogy elõzõ nap megütöttük az alját, biztos elrepedt valami, itthon derült ki, hogy egy szimering mellett nyomódott ki az olaj, azért folyt el. Motorcsapágy csere, fõtengelyköszörû, aztán Komlón megmutatjuk, hogy végig tudunk menni legalább egy gyorson (de a Prológon minimum)!