Éjszakai portya 2004 2004 June 20
Posted by tibu in : , add a commentDani rábeszélésére nem Úrkútról indultunk, hanem Városlõdrõl, összesen 8-an. (Viola, Nóri, Roli, Roli anyukája, Dani, Marci, Bence, Én). Az irányt Úrkútnak vettünk, ahol a mangánbánya melletti õskarsztnál megkerestünk egy geoládát is. Azután, minthogy Violáért nem volt hajlandó apukája eljönni, ugyanúgy 8-an folytattuk az utat.
Már sötétben indultunk a Kab-hegy felé. Mint már korábban, most is a túristaútvonalat választottuk, ami megint nem jött be, mert megint elkevertünk, úgyhogy volt ott kõ, árok, vadrózsa meg minden. A tetõn az antenna alatt pihentünk meg kajáltunk egy kicsit, mÃg Marciék megpróbáltak megtalálni egy geoládát, sajnos sikertelenül. Az eredeti terv szerint Pula, ill. a Tálodi-rét, korábbi táborhelyünk volt a cél, de mivel a Városlõd-Úrkút távolság megnövelte az útvonal hosszát, Ãgy Nagyvázsony felé indultunk, tanakodva, hogy hol aludjunk. Mivel nem akartunk bent a faluban (községben?) aludni, de messze sem tõle, hogy ha jön a vihar, akkor ne ázzunk teljesen el, Ãgy a falutól (legyen falu) 2 km-re a mezõn vertünk tanyát hajnali fél 3 körül. 4-kor arra ébredtünk, hogy óriási a szél, és nyugat felõl fekete felhõket hoz a szél iszonyatos sebességgel. Úgy 2 perc alatt (!) mindenki menetkész volt. Addigra oda is értek a felhõk, gondoltuk, most kapunk minden jót, vihart, esõt, talán még jeget is. Nagy ütemben Nagyvázsony felé vettük közben az irányt, de semmi sem történt. A felhõk, ahogy jöttek, úgy mentek, Ãgy fél 5-re Nagyvázsonyban voltunk. A buszmegállót egy punk társasággalo osztottuk meg, és az 5:13-as bussza már hazafelé robogtunk.
GPS 2004 June 19
Posted by tibu in : , add a commentnem adtam valakinek kölcsön a GPS-emet?
Ha igen, megkérem, hogy adja vissza, mert már nagyon hiányzik!
Négy menedzser 2004 June 17
Posted by tibu in : , 1 comment so far
Négy menedzser be lett ásva homokba a kép mintájára teljesen a nyakukig és halálos itélet vár rájuk. Abszolut nem tudnak mozogni, még a fejüket sem mozdÃthatják. Az A és B,C,D között egy betonfal van. Tudják, hogy mindeki fején egy csákó van, ezekbõl 2 fehér 2 fekete. Ahhoz, hogy a kivégzést elkerüljék egyiküknek meg kell mondani hogy milyen szinû a csákó a fején. Ha téved, akkor mindenki ki lesz végezve. Nincs 2. esély!!!
Nem szabad beszélniük, és 10 percet kapnak a gondolkodásra.
Ha 10 perc alatt nem válaszolnak - Akkor is: kivégzés.
Néhány perc multán egy a 4 közûl megmondta a csákója helyes szinét – igy mindegyik megmenekült.
Kérdés: Ki tudta a csákója szÃnét és honnan tudta abszolut biztosan?
Ez nem egy szójáték vagy trükk!! A válasz alapja a tiszta logika.
Az emberek nem tudnak beszélni egymással vagy másképpen kapcsolatba kerülni.
A és B csak a betonfalat látják. C látja B-t, D látja B-t és C-t.
Megoldásokat a megjegyzésbe várom!
Maserati Ghibli 2004 June 16
Posted by tibu in : , add a comment
Most találtam meg telejsen véletlenül azt az autót a Használtautó.hu-n, ami ott parkol Pesten a lakótelepen, ahol most épp lakunk. 6 millára tartják. Annyi idõs, mint a Mondeo. Gondolkozom, hogy lecseréljem-e.
Potom 308LE, csak 81000 km-t futott, tök új, ahhoz képest. Bár asszem nem veszem meg, mert csak 2 ajtós, és amúgyis hogy pakolnék bele cserkésztáborba. Na, már elõre félek, hogy egyszer annyi pénzem lesz, hogy 300LE-s utcai autót vegyek magamnak…
Telefonos ügyfélszolgálat
Posted by tibu in : , add a comment
Különleges tudakozó
- A Frédi és Béniben az ökör köri autónak hol van a szarva? Lent, fönt vagy középen?
- Tessék má` megmondani, hány óra van most Hawaii-on!
- 6:55 reggel, a mai napon.
- Mé`? Máskor több van?
- Jó estét, a nyolcadik kerületben elütöttem egy sólymot az autómmal!
- És non stop állatorvosi rendelot tetszik keresni?
- Jaj, neeem, dehogyis! Egy preparátort, aki ezt még ma este megcsinálja, mielott tönkremegy!
- Jó napot kívánok! A debreceni ABROSZ Biztosító számát keresem.
- Nem lehet, hogy Argosz?
- Abrosz vagy Argosz, nem mindegy?
- A hatodik kerületben keresek egy biliárdszalont. Az a neve, hogy B-I-L-I-Á-R-D-S-Z-A-L-O-N.
Ügyfél MÁV információt kér:
- Belföldi vagy nemzetközi információt kér?
- Háát, nemzetközit. Budapestrõl mennék Gyorbe.
- Üdvözlöm, XY vagyok, miben segíthetek?
- A kollégája a 198-on a nemzetközi tudakozóra irányított, amikor a Római Fürdõ telefonszámát kértem!
- Üdvözlöm, XY vagyok, miben segíthetek?
- A VIII. kerületnek a számját kérem.
- Kérhetném egy kicsit bovebben, hölgyem?
- Hát nem tudom….csak annyit, hogy VIII.kerület, Budapest.
- És a kerületen belül mit keres?
- Hát a kórházat!!!!!
- A kerületben több kórház is van.
- Melyikre gondolt?
- Hát ahol anyakönyveznek!
- Nem az anyakönyvi hivatalt keresi?
- De! Aggya má` azt a számot, na!
- Az elõbb volt a rádióban egy szám. Tudna segíteni?
- (nagy sóhaj) Mirõl volna szó?
- Jó, akkor dúdolom……
- Hûtõszerelõ köllene, na!
- És milyen hûtõrõl lenne szó uram?
- Hát errõl itt ni a sarokban!
- Üdvözlöm XY vagyok, miben segíthetek?
- Találtam a telefonkönyvben egy szakaszt, amiben az volt írva, hogy
szakmai tudakozó és a maga száma volt ott. Ez mit jelent??? Tudnak nekem
munkát adni???
- Nem hölgyem, ez azt jelenti, hogy ha páldául Miskolcon szeretne egy
képkeretezõt, akkor én azt megkeresem önnek.
- Hát nekem csak 8 általánosom van. Milyen munkát tud adni?
MATÁV
- Milyen ISDN végberendezése van?
- Nézze, én egy 23 éves szõke nõ vagyok, tõlem ilyet ne várjon.
- Itt alul megjelent két emberke ikonban…
- Igen az az MSN Messenger, az Outlook Express indítja el magától…
- Tõlem????
- A megjelenítendõ névhez mit írjak?
- A nevét…
- Amit a Matáv adott nekem?
- Nem… amit a szülei adtak magának…
WESTEL
- Jó napot kívánok! Mennyibe kerül egy fül-orr-gége szett a Nokiámhoz?
- Kérem, akkor vegyen elõ egy papírt és ceruzát, és akkor lediktálom
Önnek…
- Kisfiam, hozd ide… Nem, ne a tollat, a bácsi ceruzát mondott…
- Nyugodjon meg, központi probléma van, nem az Ön készüléke hibája!
- Hanem, másé?
- Milyen típusú a készüléke?
- Nekem sajnos csak fekete telefonom van…
- Azért kaptam csekket, mert fizetnem kell?
- Kapható például az Ericsson A1018-as dominó csomaggal.
- Ez milyen márka?
- Ericsson.
- Hányas?
- A1018-as.
- Az a problémám, hogy távirányítóval nem tudom a telefonom kikapcsolni…
- Vettem egy telefont 2 éves hûségnyilatkozattal, de sajnos a huségem tovább tartott, mint a készülék…
- Le szeretném tiltani az elõfizetésemet!
- Ellopták, vagy eltûnt?
- Hát, az úgy történt, hogy a telefon beleesett a mosdóba, mivel vizes lett kivettem belole a kártyát, szétszedtem a telefont, és kiraktam az erkélyre száradni. Ezután a kártyát lefújta a szél, és most ezért szeretném letiltani…
- Kûggyön má’ nekem csörgõdallamot!
- Van egy új 3210-esem, a feleségemnek pedig egy féléves 3210-ese. Nem
találom a töltõm, használhatom a feleségemét?
- Jó napot kívánok, XY vagyok. Miben segíthetek?
- A csengohangom állítsa hangosabbra!
- Milyen típusú készüléke van?
- mocarella százhatvanas!
- Itt pecázgatunk a haverokkal, és mindegyik megkapja az SMS-t, csak én nem. Lehet, hogy amiatt, mert én árnyékban ülök…?
- Jó napot kívánok, elküldtem azt az SMS-t, hogy +OLIMPIA a 900-as számra, úgy ahogy a kolléganoje mondta, de azt kaptam válaszul, hogy ilyen kód nem létezik…
- Rendben, kis türelmét kérném. (persze semmi probléma, minden muködött)
- Akkor ezt nem értem. És maga ott bent s-sel, vagy sz-szel küldte, hogy “plusz”?
VODAFONE
- Jó napot kívánok! Megpróbálom beütni a Pink kódom, de csak csillagokat látok!
- Ez természetes. Mert a szám titkos, tehát Ön csak csillagokat fog látni.
- Akkor honnan tudjam, hogy mit ütöttem be???
- Problémám van a készülékkel, stb…
- Milyen típusú készüléke van?
- Hát Vodafone!
- Értem, de a készülék típusára értettem, Motorola, Ericcson, Nokia..?
- Mondtam, hogy Vodafone! Különben nem magukat hívtam volna. Felháborító ez a multinacionális nagyvállalat!
- Telefonszám után tudakozódnék! Sajnos csak vezetéknevet tudok: Kis, egy s-sel…
- Elkérhetem a telefonszámát?
- Azt én nem adhatom meg, nekem feleségem van!!!
- És önök ott bent a központban figyelik, hogy mikor jár le a kártyám?
- Vodafone ügyfélszolgálat, jó napot kívánok, miben segíthetek?
- Maga nem az automata?
- Mit gondol?
.. -Igen!
- Jó napot, én egy Vidamaxot akarnák fõtõteni, de valami keresztet is kér ami nincs rajta a kártyán, csak a sok szám…
- A kettos kereszt billentyut kell megnyomni, ami a telefonján van…
- Jaaaa…. de melyik? Ez a hópehely vagy a létra?
- Mar az elõbb is telefonáltam, akkor is félrekapcsoltak. Most jó helyen vagyok?
- Attól függ, mit szeretne.
- Háát, azt most hagyjuk!!
- Hallo!
- Parancsoljon!
- Haalooo!
- Én hallom!
- HAAAALLoooooooooo!
- Hall engem?
- Na végre! Kiírja ez a telefon, hogy borítékom van. Mit csináljak?
- Olvassa el, hogy mirõl szól!
- Nem szól ez semmit, csak ott figyel…
- Jó estét, valami gond van a telefonommal, nem tudok SMS-t küldeni, pedig fontos lenne…
- Jelenleg karbantartás van a központban, ezért nem muködik ez a szolgáltatás.
- Aha… akkor nem tudna a nevemben elküldeni egy sürgos SMSt? Én itt vagyok az Árpád-híd budai hídfõjénél, a barátnõm meg a túloldalon a pesti hídfõnél, és üzenni kéne neki, hogy jöjjön át, mert itt várom!
- Sajnos én sem tudok üzenni, de miért nem próbálja meg felhívni..?
- … ja jó … tényleg….! Köszönöm a segítséget!
- Jó napot, a számlainformációmat szeretném lekérdezni…
- Az Ön számlaegyenlegére gondol? Azt itt az ügyfélszolgálaton tudjuk önnek megmondani…
- És annak mi a száma?
- 1270. Bizonyára most is ezt hívta…
- Igen, de azért leírom…. szóval tizzenketttttõõõhettttven…. jó köszönöm, akkor máris hívom, viszhall!
- Pár órája az a gondom, hogy nem csörög a telefonom amikor hívnak. Ericssonom van…
- Valószínuleg bekapcsolta a néma üzemmódot. Lát a kijelzon egy áthúzott hangjegyet?
- Igen, de nekem nem ez a gondom, hanem amint már mondtam…
- …..de ez lesz a gond. Próbálja meg hosszan nyomni a CLR gombot, így
kikapcsolja a néma üzemmódot…
- …jó, jó tudom, ezt már próbáltam, értek annyira ehhez a telefonhoz, higgye el…
- Értem, akkor legyen szíves a piros NO gombot megnyomni…
- Most így beszélgetés közben?
- I
PANNON GSM
- Á, maga az? Három hónapja beszéltünk, emlékszik?
- Milyen telefonja van?
- Nokia.
- És azon belül?
- Ericsson 318-as.
- Kigyulladt a levélboríték ábrám!
- Töröltem a hívásátirányítást a kóddal, de nem jó!
- Milyen kóddal?
- Rácsos linzer, rácsos linzer, 002, rácsos linzer és a küldés gomb.
- A bátyámnak elromlott a telefonja. Én egyébként az öccse vagyok.
- A telefonom azt írja ki, hogy várjon. Várjak?
- Ne haragudjon a zavarásért, nem nézi a Vészhelyzetet? Mert akkor visszahívom késobb.
- Beleesett az emésztõgödörbe a telefonom, elég koszos lett és büdös. Kihalásztam, de nem muködik.
Lakás 2004 June 9
Posted by tibu in : , add a commentMa költöztek Gyimáék. Tök jó helyre. Ilyen helyen szeretném, ha felnõnének a gyermekeim. De én mást választottam. Remélem jól. Legalábbis ha mégsem, akkor jól meg tudom élni ezt a választásomat, és nem azon fogok rágódni, hogy miért nem másképp választottam. Végülis nem azt kell nézni, hogy mi lett volna ha…, hanem az adott élethelyzetet kell tudni elfogadni és megélni, magunkénak érezni.
Csalódás
Posted by tibu in : , add a commentSzar, mikor az ember megtudja, hogy a korábbi egyik legjobb barátja a háta mögött mindenféléket mond róla. Aztán összeáll a kép. Nem is tudom, hogy szomorú legyek, vagy örüljek.
Összefoglaló
Posted by tibu in : , add a commentHol is fejeztem be? Még nem Ãrtam Szombathelyrõl meg Várpalotáról. Pedig a legizgalmasabb versenyek voltak talán az évben nekünk.
Szombathely: Ezerjó kupa, szombat, pálybejárás. Ez is egy lõtér, bár nem annyira durva, mint a veszprémi, de sivatagi állapotok, nyeljük a port 1000el. Szépen felÃrjuk. Másnap verseny. Éjszaka esett az esõ, Ãgy a pálya egy részét nem is használjuk, egy 1-2 km-es szakaszt kivesznek, az járhatatlan. Gumiválasztásunk jó, elég jól megyünk, Andris ellenben verseny murvagumikat rakott fel, meg is elõzzük, 1 percet verünk rá kapásból. Másodszorra is megelõzzük, akkor meg egy árkot kapott el úgy, hogy alig tudtak kiszabadulni. VÃgan élvezzük a versenyt, a pálya kezd száradni, bár a zsuvás helyeken csak dagonyázunk. Egy tankcsapdákkal övezett rész is nagyon sáros, Ãgy azt mondják, hogy a következõ körben ott kimarad egy kanyar. Következ körben megrökönyödve tapasztaljuk kijõve az elõtte lévõ kanyarból, hogy mégis ott van az emlÃtett tankcsapdás kanyar, de kanyarodás közben az is kiderül, hogy ennek az Ãvét megváltoztatták, kisebb lett, a kisebb Ãven kisebb a sár. Nem is lenne gond, tartanánk a kat. 3. helyet és az abszolút 6-at, ha visszafelé ugyanez a kanyar nem viccelne meg, és a szakadt szalagok közt megtalálnánk az utat. Ez nem sikerül, és hogy ne csapjuk a beton gúlának a kocsit, a másik oldalról kerüljük, ahol egy pocsolya alatt egy jó 30cm-et lyukat találunk, Ãgy kb. 60 km/h-s sebességrõl rögtön 0-ra lassulunk. Hátizom megrándul, öv fog, gond egy szál se, csak sz*rrá törtük a kocsit. Ez van. Még egy gyors lett volna, Ãgy a sors fintora, hogy a kiesõk miatt az általunk pályázott helyre Andris ér be. Ez van. Petra a trabit borÃtja be egy árokba egy kanyarból kijövet. Verseny után a trélerre pakolás egy eszeveszett kÃnlódás, másfél óra, mÃg a kocsit mindenféle fortéllyal a trélerre szenvedjük.
Palota Rallye - Várpalota, MNASZ Junior: Egy hét alatt egy másik Suzukiba (kék) átpakolják a fekete maradékát, és gondoljuk, hogy a Palota Rallye-n elindulhatunk elõfutóként. A kocsit nagyjából elkészül, vezetni nem olyan élvezet, de megy rendesen, odaérünk az adminisztratÃv átvételre is. Ott majdnem kiderül, hogy nem mehetünk, de aztán 0000-s rajtszámmal elsõ elõfutók lehetünk. Bejárjuk az utca Peugeout-val a pályát, közben rutinosan kicserélünk egy defektes kereket is. A pálya gáz, elõzõ nap széttúrták a WRC-k a Duna-Alba Rallye keretében. Oklömnyi kövek és óriási vájúk mindenhol. Másnap indulás, büszkén sárga villogóval elsõ autóként indulunk. Ahogy elindulunk az elsõ gyorson, rögtön kijön a múlt hétrõl szerzett hátfájásom, alig bÃrok beszélni, csak markolom az itinert, és ordÃtom a kanyarokat, mert csattog a kartervedõ, az autó folymatosan pattog, az átbeszélõ zajos, úgyhogy minden rendben rendesen. Egyszer csak egy murvás egyenesben keresztbe áll az autó és megáll - kitörött a jobb elsõ futómû. Egy szaki segÃtségével (kösz!) rendbe rakjuk az autót, hogy legalább lábon kimehessünk a pályáról. Sikerül is, az inotai szervÃzponton meg átnézzük, aztán haza is jövünk, nem kÃnozzuk magunkat meg az autót. Itthon Jani hazaviszi a kocsiját Andristól, én viszem ki a versenyautót a szervÃzbe. Jól is menne a dolog, de párszáz méter után egy hosszú balos kanyarban egyenesen kivágtatok a padkára, letarolok 5m bokrot, de sikeresen megúszok egy villanyoszlopot. Andris csak röhög, mikor értem jön. Fél óra alatt megint rendbevágjuk a futómûvet, aztán 30-cal kivánszorgok óvatosan a szervÃzbe. Lassan megszokom a kicsúszásokat, borulásokat, nem veszélyes ez?
Azóta Jani vett még egy fehér Suzukit, legyen még alkatrész, és most a kék van a szervÃzben, abból készül egy versenyautó, amivel talán végig tudunk menni egy versenyen.