jump to navigation

Ezerjó kupa - Nagyveleg 2004 September 14

Posted by tibu in : , trackback

Suzi törveHétvégén megint verseny volt, most a “Tódori féle” 1000jó kupa versenye került sorra a nyári pihenés után. Szombaton pályabejárás, most csak utcai kocsival. Jó poros út volt, a szántõföldek mellett mentünk, lassítók szalmabálákból, nagyon állat… :) Már a nap végén megvolt az elsõ akció, Petra félrelépett (így jár, aki félrelép), bele egy árokba, rögtön dagad a bokája, persze részleges szalagszakadás. A fekvõgipszet még épp ki tudta dumálni, de jó kis rögzítõsínt kapott rá. Persze ez nem azt jelenti, hogy vasárnap nem indult el a versenyen… :) A vasárnap azzal kezdõdött, hogy Pali bát elcsípték a rendõrök Bakonycsernyén 105-tel 50 helyett…

Verseny: az 1. gyorsot egy kicsit elóvatoskodtuk, még bele kellett jönni ebbe a poros-füves pályába, ráadásul egy egyenesben belementünk egy láthatatlan mélyedésbe, ami kidobott balra a fák közé, épphogy csak megfogott a partoldal, amúgy zúzás lett volna kapásból. Aztán 2. gyorson már nyomtuk jobban, csak a vége felé furcsán viselkedett az autó, utólag derült ki, hogy a jobb elsõ gumi totál lapos. Elõször defektre gyanakodtunk, de aztán felfújtuk, és bírta, úgyhogy megint ezzel mentünk a 3. gyorson. Itt a végére megint leeresztett, “Na, akkor ez már nem rakjuk fel többet” hozzáállással inkább Andris téli gumijai közül raktunk vel hátulra 2-t, elõlre pedig másik felni került másik gumival. (Közben Andris a 2. gyorson bent állt vagy 5 percet, mert az egyik kábele elszakadt, és leállt az autó, Petrának a 3-on leszakadt a világításkapcsolójáról a madzag, és összevissza szórta a szikrákat, ami miatt kihagyott egy lassítót. :) ) A 4. gyorson nagyon megintdultunk, el is szúrtunk egy lassítót, de után úgy száguldottunk, mint az állatok, nagyon szépen mentünk, míg az utolsó komoly kanyarban a teljesen balra magunk alá fordított kerék (aminek a gumija vagy akkor ugrott le megint a felnirõl, vagy már elõtt valahol) felnije beakadt a földbe és szépen felborultunk a tetõre… :) (Belsõ kamerás felvétel van róla, majd felkerül!) Miközben fordítottak volna vissza a nezõk, benzinszagot éreztünk, meg csöpögött is be az utastérbe, úgyhogy inkább kiszálltunk, és nem folytattuk a versenyt. Aztán kiderült, hogy csak a túlfolyóból folyott ki a maradék, úgyhogy a záró autó után lábon kimentünk. Kár, hogy megborultunk, 4. vagy 5. helyet hozhattuk volna el…

Na, a másik meg az, hogy nem írtam az évad legjobb versenyérõl, ami szerintem a salgótarjáni RTE futam volt. 2 szuper aszfaltpálya, a második 9 perces idõkkel, folyamatos szerpentin meg kanyarok, a végére elment a hangom is mindig… A lényeg, hogy kategória 2. helezést hoztuk el!!! Andris lett harmadik valami idõelnézés meg lassító miatt, úgyhogy erdetileg úgy tudtunk, hogy 3-ak lettünk - annak is örültünk - de a 2. hely. Nagyon tuti verseny volt! Ja, és benne voltunk az AutóMotorSportban megy a MotorSportban is.! :)

Nagyvelegrõl a hivatalos képek itt.

Comments»

no comments yet - be the first?